Éva Aliz 的个人资料dancing clouds照片日志列表更多 工具 帮助

日志


9月28日

skizofrénia, pisum sativum, verselemzés

Némi zöld tea, kávé és kóla bevitel után megírtam életem első növényszervezettan  zh-ját. Ez a feladat mondhatni teljesítve volt. Igen ám, de mivel volt egy feladat aminél azt hittem, hogy sok tulajdonság jellemez egy növényt, és nem minden egyes tulajdonsághoz kell írni egyet, megkértem a gyakvezt, hogy ekkora ostobaság miatt, hadd ne kelljen az egész zh-t újraírnom. Végülis megengedte, hogy azt az egy feladatot megírjam az óra után. Csak az volt a baj, hogy ez még plusz másfél óra gyomorgörcsöt okozott, mivel szerettem volna a típusnövényeket átnézni úgy, hogy közben mikroszkópon 8 féle keményítőszemcsét kellett volna még megvizsgálni. Persze ez nem sikerült. Óra végére sikerült az összes típusnövény latin és magyar nevének kivándorolnia a fejemből.

Node sebaj, mert mentem ezután az én kis imádott bétékámra. Nem is lett volna rossz, ha nem mély verselemzés folyik miután fél óra késéssel betoppanok egy növszerv zh után. Mindenki csak beszélt, csak beszélt... Belemagyarázások, belemagyarázások hátán. Úristen, gondoltam magamban, ilyet még soha nem éreztem. Legszívesebben felordítottam volna az óra kellős közepén, hogy Pisum satvum, emberek! Nézzetek már egy kicsit körül a világban, és tanuljatok a veteményborsóról. De aztán rájöttem, hogy nem a verselemzéssel önmagával van a baj (még jó, hogy a növszerv nem végzett rajtam teljes agymosást, megijedtem egy kicsit, bevallom) hanem azzal, hogy ott van egy rakás 20 éves csajszi aki
1. egy az egyben az érettségi tételt mondják vissza (Pilinszky Harmadnapon c. kötet), miszerint Jézus így jelenik meg, és úgy keresztrefeszített alak, és...stb. stb.
2. a saját kis szűk, abszolút szubjektív világukat magyarázzák bele.
A verselemzés szerintem a szövegről kellene, hogy szóljon. Természetesen ez nem élesen elhatárolható tőlem, de egyetem 3. évében azért elvárná az ember, hogy ne tinik módjára beszélgessünk a versekről, hanem szövegközpontúan, tudományosan. És ez nem azt jelenti, hogy tök ridegen csak az van, amit a tanár mond, hanem az, hogy te nem költesz a szöveghez olyanokat, amik nincsenek benne.

Ma is terepgyak, holnap is... remélem nem fog esni, mert a hűvösvölgybe megyünk!

评论 (4)

请稍候...
很抱歉,您输入的评论太长。请缩短您的评论。
您没有输入任何内容,请重试。
很抱歉,我们当前无法添加您的评论。请稍后重试。
若要添加评论,需要您的家长授予您相应权限。请求权限
您的家长禁用了评论功能。
很抱歉,我们当前无法删除您的评论。请稍后重试。
您已超过了一天之内允许提供的评论数上限。请在 24 小时后重试。
因为我们的系统表明您可能在向其他用户提供垃圾评论,您的帐户已禁用了评论功能。如果您认为我们错误地禁用了您的帐户,请联系 Windows Live 支持部门
完成下面的安全检查,您提供评论的过程才能完成。
您在安全检查中键入的字符必须与图片或音频中的字符一致。

若要添加评论,请使用您的 Windows Live ID 登录(如果您使用过 Hotmail、Messenger 或 Xbox LIVE,您就拥有 Windows Live ID)。登录


还没有 Windows Live ID 吗?请注册

Life is beatiful! Te is voltál lehettél ilyen, ők is kinövik majd, légy türelmes velük. A növény szervezettan ZH miatt pedig részvétem! Biztos abban is lehetett valami szép de ez már az én perverziómat is felülmúlja, hogy megtaláljam ... :-S
Szebb napokat!
9 月 30 日
fqqdk发表:
AAAAARRRRhh jézusom, de jó hogy nem nekem kell ilyen órákra beülnöm, hát én nem tudom mit csináltam volna, de legalábbis most a plasztikai sebészeten feküdnék, várva az új arcomat...
9 月 29 日
.Thilanna发表:
fő, h. túl vagy rajta...
idegesítő(en buta) évfolyamtársak meg nemrúlz. :-( (nekem most egyetlen irodalmas órám van a félévben, a klasszmagyar szeminárium, és ez nekem rossz. ja, ezt csak mellékesen megjegyeztem. :-))
9 月 28 日
Aeglos发表:
A terepgyak súlyosan király. Még harmadévesen is elmentem rá, just for fun. :)
Amúgymeg: kitartás, és bármi segítségre van szükséged biológiából, kérdezz meg nyugodtan, és adok cuccokat (feltéve ha vannak :D).
9 月 28 日

引用通告

此日志的引用通告 URL 是:
http://sztrop.spaces.live.com/blog/cns!E5678825E27FD77A!667.trak
引用此项的网络日志